19.
Ismertesse
Magyarország bekapcsolódását a II. világháborúba és részvételét a Szovjetunió
elleni hadjáratban!
Térjen ki:
• a magyar
külpolitika törekvéseire,
• a
Jugoszlávia elleni háborúba való bekapcsolódás körülményeire,
• a
Szovjetunió elleni hadjáratba való bekapcsolódás okaira,
• a 2.
magyar hadsereg doni katasztrófájára és következményeire.
TÉRKÉP
Történelmi atlasz:
„Az
Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása” (72. o.)
A
II. világháború térképei (74-75. o.)
A balkáni hadjárat (Marita-terv) térképvázlata.
A szovjet 1943 januári támadása a Don mentén
(térkép).
FORRÁSSZEMELVÉNYEK:
„Teleki
gróf miniszterelnök ma éjjel [április 3.] agyonlőtte magát. […] Levelet hagyott
vissza nekem, melyben azt írta, hogy terheltnek érzi lelkiismeretét, mert a
tegnapelőtt [április 1.] este elnökletem mellett és a vezérkari főnök
részvételével tartott minisztertanácsban nem ellenezte kellően, noha a
nemrégiben megkötött barátsági szerződés kötelezte volna, hogy Jugoszláviával
szemben a jelenlegi alkalmat mégis kihasználva hullarablókká váljunk. Úgy érezte, hogy a nagy veszély az oroszok
és a románok oldaláról fenyeget bennünket. Tudta, hogy ezzel a veszéllyel
képesek legyünk szembeszállni, ahhoz a magyarságnak a végsőkig takarékoskodnia
kell ember- és hadianyagával, különös tekintettel a rendkívül rossz, elemi
károk által okozott közellátási helyzetre is.
Ezen az
ülésen én magam azon a nézeten voltam, hogy – tekintettel a nemrégiben
megkötött barátsági szerződésre – törekednünk kell a látszat megőrzésére. Végül
azonban azonos nézeten voltunk, nevezetesen, hogy a német csapatok bevonulása
után Horvátország valószínűleg kiválik a jugoszláv államképződményből, és
ezáltal a szerződési partner, a Jugoszláv Királyság, mint olyan, megszűnik
létezni.
Teleki
gróf egy lelkiismereti konfliktus áldozatává vált, amelyet egész népünk átérez.
[…]
Március
28-i levelem értelmében már megtettük a katonai intézkedéseket.” (Részlet Horthy Miklós kormányzó Hitlerhez
írott 1941. április 3-i leveléből)
„Magyarország
és Románia tekintetében politikánk az volt, hogy mindkettőt az állandó
feszültség állapotában tartsuk…” (Ribbentrop
német külügyminiszter vallomása a nürnbergi perben)
„A szovjet
légierő a mai nap folyamán a magyar terület [Kassa, Rahó] ellen intézett
ismételt népjogellenes, indokolatlan és provokálatlan támadásai következtében
Magyarország a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti.” (Bárdossy László miniszterelnök bejelentése
az 1941. június 26-i minisztertanácsi ülésen)
A 2. magyar hadsereg veszteségei a Don mentén (1942-43)
|
Eredeti létszám: 200
000 fő
ebből
meghalt:
49-50 000 fő
megsebesült:
49-50 000 fő
fogságba esett, eltűnt:
27-28 000 fő
|
Ismertesse
Magyarország bekapcsolódását a II. világháborúba és részvételét a Szovjetunió
elleni hadjáratban!
I. Magyar
külpolitika törekvések a világháború előtt:
Magyarország számára az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés
hosszabb távon elfogadhatatlan volt. Ennek következménye a magyar kormányok
revizionista (békeszerződést felülvizsgálni akaró) külpolitikai törekvése.
1938-ig a kisantant (Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia Mo. ellenes
szövetsége) erősen korlátozni tudta az ország külpolitikai lehetőségeit és
fellépett a hadsereg fejlesztése ellen. 1938-ban a kisantant országok
elismerték Mo. fegyverkezési egyenjogúságát, ennek hatására megindult a magyar
hadsereg nagyarányú fejlesztése. Ezt a Darányi-kormány hirdette meg a győri
programban 1838 májusában. Miután Németország újból megerősödött, a hitleri
vezetés sorra felrúgta a versaillesi békeszerződés korlátozó pontjait, s megkezdte
saját revíziós külpolitikai céljainak a megvalósítását (1936 Rajna-vidék
megszállása, 1938 március Anschluss, 1938 szeptember vége a Szudéta-vidék
megszerzése a müncheni egyezmény értelmében, 1939 március Csehszlovákia
megszüntetése és Csehország megszállása). A lengyel kérdés megoldása, a
Lengyelország elleni támadás 1939. szeptember 1-én a II. világháborút
eredményezte.
Németország megerősödésével és a kisantant gyengülésével a magyar
revizionista törekvések is elérhetővé váltak. 1838. november 2-án német-olasz
döntőbíráskodással megszületett az I. bécsi döntés, amely visszajuttatta
Felvidék déli, zömmel magyar lakta
területeit. Csehszlovákia felbomlását kihasználva a magyarok 1939 márciusában
megszállták a Kárpátalját. A sikerek azonban komoly külpolitikai
következményekkel is jártak, Magyarország 1939-ben csatlakozott az
Antikomintern paktumhoz, vagyis a német-olasz-japán politikai szövetséghez. A
német sikereken felbuzdulva a politikusok és a katonai vezetés jelentős része
még szorosabb politikai együttműködésre törekedett No-val. Gróf Teleki Pál
miniszterelnök azonban nem akart belesodródni német oldalon a háborúba, így nem
járult hozzá, hogy az ország területét felhasználják a lengyelek elleni
hadjáratban. Ugyanakkor élni kívánt Romániával szemben a revíziós
lehetőségekkel, akivel szemben a szovjetek és a bolgárok is felléptek. Az
eredménytelen magyar-román tárgyalások után a német-olasz döntőbíráskodással
megszülető II. bécsi döntés 1940. aug. 30-án a magyaroknak juttatta
Észak-Erdélyt és a Székelyföldet. Ez tovább növelte a németekhez való
közeledést, Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a németek-olaszok és
japánok szorosabb szövetségét megteremtő háromhatalmi egyezményhez. Teleki
ennek ellensúlyozására erősíteni akarta az angolszász országok (N-Br., USA)
felé fűződő kapcsolatokat is. Ebből kiindulva kötött 1940. december 12-én
örökbarátsági szerződést Jugoszláviával. Teleki a fegyveres semlegesség híve
volt, vagyis meg akarta őrizni Magyarország fegyveres erejét a háború utáni rendezésig.
Magyarország számára a legnagyobb fenyegető veszélyt a románokban és az
oroszokban látta (lásd Horthy levele Hitlerhez).
II. A
Jugoszlávia elleni háborúba való bekapcsolódás:
A németek
1940 tavaszán rendezni akarták a balkáni kérdést, hogy akadály nélkül
megindíthassák támadásukat a Szovjetunió ellen. Jugoszláviát igyekeztek
megnyerni szövetségesüknek, hogy könnyebben meg tudják segíteni a görögök ellen
harcoló olaszokat. A háromhatalmi egyezményhez csatlakozó jugoszláv kormányt
azonban 1941 március végén megbuktatták, s egy angol barát kormány jutott
hatalomra. A németek ezután Jugoszlávia ellen is katonai akciót terveztek,
amelybe bele akarták vonni Magyarországot, Romániát és Bulgáriát is (lásd
mellékelt térkép). Miután a politikai és katonai vezetés többsége erre hajlandó
volt, Teleki maga és politikája számára nem találva más kiutat, öngyilkos lett
(1941. április 3.), s búcsúlevelében tiltakozott a tervezett katonai akció
ellen (lásd búcsúlevele). Ez megdöbbenést váltott ki a vezető körökben (lásd
Horthy levele), de ellenére a magyarok is bekapcsolódnak a Jugoszlávia elleni
támadásba, bár formailag a magyar csapatok csak azután kezdik meg támadásukat
(ápr. 11.), amikor Horvátország függetlenedésével (ápr. 10.) megszűnik a
délszláv állam. Előzetesen azonban már a németeknek lehetővé tették, hogy
támadásukhoz felhasználják Magyarország területét (lásd mellékelt térkép). A
magyar csapatokkal szemben ekkor már csak jelentéktelen jugoszláv erők álltak,
mivel a német sikerek következtében csapataik zömével visszavonultak az ország
belsejébe. A különböző félkatonai szervezetek (pl. a csetnikek) azonban így is
hátráltatni tudták a magyarokat, de 3 nap alatt ennek ellenére elérték a
kitűzött célt, bevonultak Újvidékre (lásd mellékelt térkép). Jugoszlávia
gyakorlatilag két hét alatt összeomlott. A németek Mo-nak juttatták a Bácskát,
Dél-Baranyát és Muraközt, így újabb revíziós cél teljesült. Csakhogy ezek a
területek a korábbiakkal ellentétben nem magyar többségűek voltak. A magyarok
nem kapták meg a szintén igényelt Nyugat-Bánátot. Erre a románok is igényt
tartottak, így ezt végül a németek szállták meg, mindkét félnek azt ígérve,
hogy később átadják nekik. A németek ezzel növelni akarták a magyarok és
románok háborús erőfeszítéseit az ő oldalukon. Az „oszd meg és uralkodj”
elvének alkalmazását Ribbentrop német külügyminiszter a háború utáni nürnbergi
perben be is vallotta (lásd forrás).
III. A
Szovjetunió elleni hadjáratba való bekapcsolódás:
A balkáni
hadjárat miatt a németek egy hónappal később, 1941. június 21-én indították meg
a Szovjetunió elleni hadjáratot a Barbarossa-terv értelmében. Szövetségeseik
közül csak a finnek és a románok részvételére számítottak. A Telekit követő
Bárdossy László miniszterelnök azonban nem akart kimaradni a háborúból.
Egyrészt bízott a német sikerben, másrészt pedig nem akarta, hogy Románia
kedvezőbb pozícióba kerüljön a németeknél, ráadásul már Szlovákia is
csatlakozott a Szovjetunió elleni hadjárathoz. Ürügyként Kassa június 26-i
bombázását használta fel. Máig nincs egyértelműen tisztázva, hogy kik bombázták
(a szovjetek mellett lehetségesként felmerülnek a németek, a szlovákok és a
románok is, több szemtanú német típusú gépeket azonosított, amilyennel a
szlovákok és a románok is rendelkeztek). Bárdossy másnap, június 27-én
bejelentette Mo. hadüzenetét a Szovjetuniónak.
A magyarok
kb. 50 000 fős haderőt küldtek a frontra, köztük a legjobban felszerelt
Gyorshadtestet (parancsnoka Szombathelyi Ferenc altábornagy). Ez részt vett az
Ukrajna elfoglalásáért vívott harcokban, amely során súlyos veszteségeket
szenvedett, ezért ki is kellett vonni a további harcokból. A magyarok megszálló
csapatokat is küldtek az elfoglalt területek biztosítására. A háborúba való
belépés politikai következményeként Mo. decemberben háborús állapotba került
Nagy-Britanniával és az USA-val is. (Utóbbinak a magyarok üzentek hadat.)
IV. A 2.
magyar hadsereg doni katasztrófájára és következményei:
A németek
a moszkvai vereségük után 1942-től nagyobb katonai részvételt igényeltek
szövetségeseiktől, így Mo-tól is. A veszteségek és a háború vártnál további
elhúzódása azonban több magyar katonai vezetőt óvatosságra intett. Az új
vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc vezérezredes, egyetértve Horthyval
vonakodott újabb magyar csapatok frontra küldeni. A németek azonban kitartottak
követelésük mellett, és 1942 nyarán a magyarok kénytelenek voltak a keleti
frontra küldeni a közel 200 000 fős 2. magyar hadsereget. (A magyar haderő
szervezetileg három hadseregre volt felosztva, ennek egyikét küldték a
frontra.) A magyar hadsereg súlyos harcok révén jutott ki a Donhoz, ahol egy
200 km-es szakaszon kellett védelmi állást foglalnia. A magyar hadsereg
feladata a Sztálingrád ellen támadó német csapatok biztosítása volt északról.
Létszámuk és felszereltségük azonban kevés volt ahhoz, hogy megfelelő védelmi
vonalat tudjanak kiépíteni. (3 védelmi vonal helyett csak egyet tudtak
kiépíteni és berendezni.) Ráadásul a Don nyugati partján a szovjetek több
hídfőállással is rendelkeztek (pl. Uriv, Scsucsje, lásd mellékelt térkép). 1942
nyarán és őszén elfoglalásuk német támogatással (Cramer-hadtest) sem sikerült.
A hídfők kedvező kiindulást teremtettek a szovjet ellentámadáshoz. Ez 1943
januárjában indult meg. Az óriási technikai fölényben lévő szovjetek részekre
tagolták és óriási veszteségeket szenvedve visszavonulásra kényszerítették a
Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló magyar hadsereget (lásd
mellékelt térkép). A problémákat növelte, hogy Jány nem rendelte el időben a
visszavonulást, engedve a németek követelésének. A németek viszont csak saját
erőik visszavonulásának fedezésére akarták feláldozni a magyar hadsereget. A
magyar csapatok közül legtovább a III. hadtest alakulatai tartottak ki a Don
mentén. Élő pajzsként fedezték az északabbra álló 2. német hadsereg
visszavonulását (lásd mellékelt térkép). A bekerített alakulatokat
parancsnokuk, Stomm Marcell altábornagy végül feloszlatta, s kisebb egységekben
próbáltak visszavonulni, többségük azonban szovjet fogságba esett a
parancsnokkal együtt. A 2. magyar hadsereg élőerejének közel 2/3-át veszítette
el halottakban, sebesültekben és foglyokban (táblázat adatait megnevezni).
A
veszteség óriási volt, ami megdöbbenést keltett az országban, amikor jóval
később kiderült (a kormányzat igyekezett elhallgatni). Ez a közvéleményben is
felerősítette a háborúellenességet. Hintapolitikára kényszerítette a Kállay
Miklós vezette kormányt is. A németek sztálingrádi és a magyarok doni
katasztrófájának hatására sokan most már a német vereséggel számoltak, s ebből
kiindulva kapcsolatot igyekeztek létesíteni az angolszász hatalmakkal egy
estleges háborúból való kilépés érdekében. Az angolszászok itáliai
előrenyomulása azonban elakadt, nem kerülhettek hadműveleti közelségbe. 1944
tavaszára viszont a szovjetek a Kárpátok előterébe szorították vissza a
németeket. A németek tudatában voltak a magyarok vonakodásával és titkos
tárgyalásaikkal, ezért 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, hogy
biztosítsák a hátukat. Ezzel Magyarország a korábbitól is nagyobb
kényszerpályára került, amiről önerejéből nem tudott letérni.